Környezetmérnöki tagozat Ipari termék- és formatervező mérnöki tagozat Építőmérnöki tagozat Gépészmérnöki tagozat Informatikus mérnöki tagozat Villamosmérnöki tagozat Építész tagozat Településmérnöki tagozat

Juhász Jenő Konferencia és Alumni Találkozó 2014.

A Juhász Jenő Szakkollégium 2014-ben is megrendezte a Juhász Jenő Konferenciát, melynek idén a Szakkollégium fennállásának 10. éve is aktualitását adta.

A Konferenciát Prof. Dr. Iványi Péter a PMMIK tudományos dékánhelyettese nyitotta meg.

A jubileumra emlékezve visszatekintettünk az elmúlt 10 évre. Az alapítás körülményeit, az első szakkollégisták lelkesedését és tenni vágyását a Szakkollégium első elnöke Balog Pál mutatta be, majd Petri Endre László a Juhász Jenő Szakkollégium elnöke mutatta be a 10 év alatt történt fontosabb eseményeket, a JJSZ által szervezett programokat.

A két napos konferencián Szakkollégiumunk tagjai 17 kutatási témát mutattak be az érdeklődőknek. A program részeként megtekintettük a Zsolnay negyedet és a Gyugyi gyűjteményt is. A konferencia záróvacsorával ért véget, mely teret adott a témákkal kapcsolatos további eszmecserének.

Galéria - Első nap
Galéria - Második nap

A program a Nemzeti Tehetség Program, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet támogatásával valósult meg. Pályázati azonosító: NTP-SZKOLL-13-0054

.